2013. november 30., szombat

Hogyan válasszunk telket?



            A telek kiválasztásáról



Építkezni szeretne? Vagy venne egy házat valahol, és átalakítaná?
Első kérdés, hogy hol?


Tervezőként mindenképpen javaslom, hogy a helyszín kiválasztásánál először is írjon egy listát, mik azok a szempontok, amelyek Önnek és családjának fontosak.
Ezen a listán az alábbi pontok feltétlenül kell, hogy szerepeljenek:


  •     a család többi tagjához közel legyen (vagy épp távol)
  •       ha van gyermek, elérhető távolságban legyen: óvoda, iskola, gyermekorvos,       néhány alap üzlet.
  •       a munkahelyre bejutás megoldható legyen (autóval vagy tömegközlekedéssel, vonattal)
  •       a ház igényeitől függően a szükséges közművek meglegyenek, illetve beköthetőek legyenek.
    P
    asszívház esetén ez kevésbé okoz gondot, de akkor is szükséges vízellátás, és elektromos hálózat.
  •       a telek építési területen legyen, érdemes megnézni a helyi szabályozási tervet, hogy engednek-e a telken lakóházat építeni vagy bővíteni.


Ha ezeket letisztáztuk, és kinéztünk már pár lehetséges befutó telket, még akkor sem végeztünk, mert a tervezés szempontjából is meg kell néznünk a telek adottságait:
  •       a telken belül a beépíthető terület mekkora, elegendő-e ez nekünk.
  •       a szomszéd épületek milyenek, nem gátolják-e a beépítésünket (pl. túlépített, és a távolság megtartása miatt nem építhetjük be a maximálisan megengedett területet, vagy pl. nagy ablakai vannak felénk, és nincs intimitásunk)
  •       milyen közművek mennek a telek mellett, esetleg a telken nem halad-e át magasfeszültségű légkábel, vagy egyéb meglepetés. 


  •      Fontos tisztában lennünk a telek adottságaival a tájolást illetően is, hogy az adott telken tudjuk –e majd megfelelően tájolni házunkat?


  •  A telek lejtése, talajminősége is fontos lehet, hogy pl: egy meredek lejtésű telken lépcsőzetesen akarunk építeni, vagy inkább egy lapos területen szeretnénk egy szintben gondolkodni.  A talaj adottságok az építés költségét is módosíthatják, a terepmunka, az alapozás mikéntje és minősége is befolyásoló tényező. Nehezített körülmény lehet a sziklából kirobbantandó pince, vagy a térfogatváltozó agyagos talaj, illetve a csúszásveszélyes lejtő is.
  • Jelenleg mi található a telken: meglévő épület van-e, annak bontását külön intézni kell, és a hulladékok megfelelő kezelését, elszállíttatását is.
  •  Érdemes körülnézni és érdeklődni, nincs –e régészetileg nyilvántartva a terület, mert amennyiben a telken vélhetően régészeti lelet fellelhető, az jelentősen megdrágítja és elnyújtja mind az engedélyeztetést, mind a kivitelezést.


  • Ha úgy gondolja, hogy megtalálta a megfelelő telket, és ellenőrizte a tulajdonjogi viszonyokat is, még vásárlás előtt érdemes építész tervezőnek is megmutatni, hátha valamit nem vett észre, több szem többet lát alapon. 
  • Az építész, megismerve az Ön és családja igényeit, az ő szakmai tapasztalatával párosítva, belelátja a telekbe a lehetőségeket, és tanácsot adhat még ezzel kapcsolatban. Fontos a helyszín megismerése, szempont lehet még a fák, növényzet elhelyezkedése is, kifejezetten, ha Ön szeretne egy tájba illő, környezetbarát otthont építeni.
NYIRÉPTERV ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ




2013. november 21., csütörtök

Átváltozás- tervezői szemmel

Mint bábjából a pillangó, lassan kibontotta szárnyait épülő házunk is.
Ilyenkor derül ki, mit is álmodtunk.

Legtöbbször azonban némi fájdalmat okoz ez a pillanat, mivel a ház külső megjelenésénél a megrendelők avagy a kivitelezők többféle hozzáállást is tanúsíthatnak:

1. elfogadó, megvalósító (ilyen nincs)
2. áttervező (látott valahol valamit- ez a gyakori)
3. befejezetlen (pénz híján vakolatlanul marad)

Szeretnék kitérni a leggyakoribb esetre, amikor a tervezés folyamat már lejátszódott, volt egy koncepció, el lett fogadva és engedélyt is kapott, de a megrendelő- vagy olykor a kivitelező- a végén saját elképzeléseit, önmagát valósítja meg.
Természetesen a ház az övé lesz, ő fogja lakni, ő nézegeti majd, és- persze őt fogja bántani leginkább, ha valami nem sikerül.
Éppen ezért dolgoztuk ki azt a stratégiát, hogy a cégünk a teljes megvalósításig, a berendezésig is figyelemmel kíséri, és művezetéssel látja el a ház építését.
Azonban aki életében először építkezik, nem tudja, milyen szerencséje van, azt hiszi mindent meg kell oldania, rohangál, elkezd variálni, és nem csak a felhasznált anyagokra kiterjedően, hanem a tervezést is most akarja felülbírálni. Ilyenkor vagyunk mi, tervezők nagyon szomorúak, és ma nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük, nem tekintjük életünk fő művének, levesszük a referencia listáról, és ennyi.
Tudni kell egyébként, hogy a szerzői jog vonatkozik minden tervezett épületre, és magába foglalja az épület homlokzati kialakítását, megjelenését, ami sarkalatos kérdés egy építészeti alkotásnál. Valójában egyetlen építész sem merné megtenni, hogy az eredeti tervező megkérdezése nélkül áttervezze a ház látványát, mivel ez etikai pert von maga után.
Megteszi ezt helyettük a megrendelő. Sajnos a nem engedélyköteles kifejezés szabad teret enged, lehet variálni- a szerzői jog ettől független, de ma Magyarországon ritka ennek érvényesítése. Talán azért mert a jogászok és bíróságok egyéb csip- csup ügyekkel el vannak látva, az építészeknek pedig nem telik ügyvédekre....
Tervezett homlokzat- besüllyesztett sarok- tégla- ablak motívum.
Tervezett bejárat: oszloppár, fa gerenda csatlakozások
(oszlop takarja a szellőző kivezetést)

Megvalósuló homlokzat
Oszloppár nincs
téglaburkolat szorított fugával, ablak alatt.
A megjelenés nem idézi a téglaarchitektúrát, azzal ellentétes, az elhelyezés nem csak esztétikai, hanem műszaki problémát is okoz, mivel kiugrik, az ablakpárkány nem ugrik elé, a víz és a fagy veszélyezteti.




Mindezek után mint építész, örülök őszintén, hogy elkészülnek a házak, próbálom őket figyelemmel kísérni, és már késő közbelépni. A következő háznál persze előre szólunk, hogy ne így, ne úgy, de ott is lesz valami más... Mindez úgy, hogy odafigyelünk. Mi lett volna, ha nem?

2013. november 17., vasárnap

Ugye kíváncsiak vagytok hogy haladt az építkezés a 6.héten Pécelen?

A szorgos kivitelező csapat megint nagyot alkotott!
Hihetetlen gyors ütemben folyik a munka!




Kívülről beszínezték a házat, az ablakok alá és a kéményre a tervek szerint vágott tégla dekoráció került.
A házon belül a villanyszerelés és gépészeti munkák  is elkészültek, folyik a szigetelés és gipszkartonozás....







2013. november 10., vasárnap

5. hét vége: bezártuk a péceli házat...


A tetőre felkerült a cserép, beépítették a nyílászárókat és a falak külső dryvitozása is folyamatban van. Holnap már indulnak a belső munkák és ha az időjárás kedvez be is színezik a házat jövő hét végére!

Gondoljátok el 5 hete kezdődött az építkezés...ez mindenki álma, hogy gyorsan, kevés mérgelődéssel, rövid albérletben töltött idővel, pár hét múlva beköltözzön új otthonába!
Ha követitek blogunkat hétről-hétre láthatjátok, hogy ez könnyűszerkezetes technológiával ilyen egyszerűen megvalósítható! 

És mikor elkészül senki sem látja, hogy faszerkezetes házról van szó, azonban jóval kevesebb pénzből, igen rövid idő alatt épül fel, mindamellett energetikailag és statikailag jobb minőséget kaptok, mint a megszokott tégla építésű házak esetében.





2013. november 3., vasárnap

Tető alatt a 4. héten


A 4.hét végére  a ház tetőszerkezete is teljesen elkészült, így mire beáll a téli idő, már a belső munkákon dolgozhatnak...